2014. november 30., vasárnap

A küldöttgyűlés elfogadta az OMME új alapszabályát

Sikerült befejeznie a munkáját az OMME rendkívüli küldöttgyűlésének november 30-án Budapesten, ennek eredményeként az egyesület mostantól új alapszabállyal rendelkezik. A munka két héttel korábban, november 16-án kezdődött Gödöllőn a nagy számú módosító indítványok egyenkénti megszavazásával. Akkor azonban nem sikerült végleges eredményre jutni, ezért újból össze kellett hívni a küldötteket, akik a két nap alatt összesen kb. 11 órás folyamatos szavazással alkották meg - gyakran parázs viták közepette - az országos egyesület új alapokmányát.
Az elfogadott szabályzatot törvényszéki jóváhagyásra kell benyújtani, hatályba csak az elfogadás, illetve esetleges hiánypótlás után léphet. A végleges változat az OMME honlapján elérhető lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése