2016. január 20., szerda

Tájékoztató az őstermelői igazolványról

Az OMME az őstermelői igazolványokról szóló új rendelet megjelenését követően több kérdésben is tájékoztatást kért az illetékesektől. A részletek tisztázását követően az egyesület az alábbi tájékoztatást kapta:


2016. január 1-ével hatályba lépett az új, a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló Kormány rendelet.
Az őstermelői igazolvány iránti kérelmét a falugazdásznál kell jeleznie. Az igénylőnek továbbra is igazolnia kell személyazonosságát, az őstermelő igazolványra való jogosultságát (adókártya, személyi igazolvány, lakcímkártya) be kell tudnia mutatni a saját gazdaságára vonatkozó rendelkezési jogosultságát igazoló dokumentumokat is (földhasználati lap, tulajdonlap).
Az őstermelői igazolvány iránti kérelmet csak személyesen, vagy *közokiratba foglalt meghatalmazással, illetve amennyiben az ügyfél egészségi állapota miatt nem képes a kiállító előtt személyesen megjelenni, úgy a helyette eljáró személy képviseleti jogosultságát **teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással lehet előterjeszteni.
*Közokirat:
Az olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki.
**Teljes bizonyító erejű magánokirat
Amelyet a kiállító saját kezűleg írt és aláírt
és
- Amelyen két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el [ilyenkor az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni]
vagy
- Amelyen a kiállító aláírását vagy kézjegyét bíróság vagy közjegyző hitelesítette
Amennyiben megállapítható, hogy az ügyfél jogosult őstermelői tevékenységet végzésére úgy a személyi igazolványhoz hasonlóan egy ideiglenes igazolvány kerül kiállításra, amely legfeljebb a kiállításától számított 60 napig igazolja, hogy a tulajdonosa őstermelői tevékenységet folytat, és jogosult a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény a mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó rendelkezései szerinti adózásra.
Akinek 2015. december 31-ig volt érvényes az őstermelői igazolványa:
A 2016. január 1. és március 20. napja között kiadott új igazolvány – visszamenőlegesen -2016. január 1-től hatályos. A 2016. január 1. és május 31. között kiállított ideiglenes igazolvány a hatvan nap helyett 2016. július 31-ig igazolja, hogy a mezőgazdasági őstermelő őstermelői tevékenységet folytat, és jogosult a Szja. tv. mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó rendelkezései szerinti adózásra.
Akinek 2016 december 31-ig vagy azon túl érvényes az őstermelői igazolványa:
Az új rendelet értelmében minden, 2015. december 31-ig még hatályát nem vesztett, őstermelői igazolvány 2016. december 31. napjáig használható, ezen időpontban azonban hatályukat vesztik.
Mivel egy átmeneti évet követően 2017. január 1-jétől megszűnik az igazolványok január 1. és március 20. közötti időszakban visszamenőleges hatállyal történő igénylésének lehetősége, így aki 2017. január 1. követően igényli az új igazolványt, nem tudja biztosítani a jogfolytonosságot.
Van lehetőség előre mutató hatályú igazolvány igénylésére:
Az őstermelő egyidejűleg továbbra is csak egy hatályos igazolvánnyal rendelkezhet. De rendelkezhet egy jelenleg hatályos igazolvánnyal és egy, még nem hatályos – következő évre kiadott, előre mutató hatályú igazolvánnyal. Amennyiben egyéni őstermelő közös igazolványt szeretne kiváltani vagy fordítva, úgy a meglévő igazolványt először be kell vonni, csak ezután kérelmezhető, illetve adható ki az új igazolvány
Következő évre (2017-re) kiadott, előre mutató hatályú igazolvány azon őstermelők számára fontos, akik jogfolytonosságukat biztosítani szeretnék. Ezért a következő évre kiadott, előre mutató hatályú igazolvány csak annak az őstermelőnek a részéreadható ki, aki rendelkezik a tárgyévben hatályát vesztő igazolvánnyalEz az őstermelő tárgyév október 1. és december 31. között kérelmezheti a következő évre kiadott, előre mutató hatályú igazolványát.
Kiegészítő információk:
A kártya alapú igazolvány az ügyfél választása szerint postai úton vagy a kérelmezés helyén kerül átadásra az őstermelő vagy meghatalmazottja részére. A postai úton át nem vett igazolványt az őstermelő vagy a helyette eljáró személy veheti át a kiállítónál. Az át nem vett igazolványokat azonban a NAK az igazolvány kiállításától számított egy év elteltével megsemmisíti.
Az őstermelői igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is díjmentes.
Az elveszett, megsemmisült, vagy megrongálódott igazolvány pótlásáért azonban 3 000 forintos illetéket kell megfizetni, amely illeték 2016. február 1-től 3 000 forintos igazgatási szolgáltatási díjként értendő. A befizetéséről szóló hitelt érdemlő igazolást az igazolvány pótlásának kérelmezésénél be kell tudni mutatni.
Az értékesítési betétlapra vonatkozó eddig ismert szabályok nem változtak, továbbra is az őstermelői igazolvány az értékesítési betétlappal együtt érvényes. A már hatályos igazolvány maximum három egymást követő adóévre érvényesíthető.
A betétlap adattartalma azonban bővül, ezáltal egyértelműen az őstermelőhöz, illetve az igazolványhoz rendelhető, továbbá a kifizetők számára is sokkal informatívabb dokumentumként szolgálhat a felvásárlás adminisztrációja során.
Tekintettel arra, hogy a kártya alapú igazolvány alkalmas a Nyilvántartásban szereplő valamennyi adat tárolására ezért az eddigiektől eltérően az őstermelőnek az őstermelői igazolványa mellett csak az értékesítési betétlapját, illetve a családi gazdaság nyilvántartásba vételéről szóló határozatát és a személyazonosító igazolványát vagy egyéb, a személyazonosság igazolására alkalmas okmányát kell magánál tartania, és azt felhívásra bemutatnia.
A közös őstermelői igazolvány esetén a közös háztartásban élő, közös gazdaságban dolgozó családtagoknak, együttes nyilatkozatuk alapján, továbbra is lehetőségük van közös igazolványt kiváltaniuk, ha ezt a módot előnyösebbnek ítélik meg. Ennek kis gazdaság esetén adminisztrációt csökkentő jelentősége van, nagygazdaságnál azonban érdemesebb lehet külön-külön igazolvány alapján termelni, hiszen az egy időben különböző helyszíneken történő értékesítést egy igazolvánnyal nem lehet lebonyolítani ugyanis az igazolvány nem másolható.

2016. január 10., vasárnap

A méhészeket is érinti a változás

Az FM Sajtóiroda közleménye az őstermelői igazolványok új szabályozásáról:


Tájékoztató
az új mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet megjelenéséről

2016. január 1-én lépett hatályba az új, a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Kormányrendelet, amely a korábbi rendelkezéseket összefüggőbb, közérthetőbb formában szabályozza, megteremti az elektronikus eljárás és a papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit, ezáltal az ügyfelek hosszú távú adminisztrációs terheinek csökkentését, valamint az ellenőrzési jogkörök kibővítésén keresztül gazdaságfehérítő célokat szolgál.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést (az igazolvány kiadását, módosítását, cseréjét és bevonását) továbbra is a falugazdászok végzik, akik immár kettő éve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kötelékébe tartoznak.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos adatok közhiteles nyilvántartását (a Nyilvántartás) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vezeti. Az igazolvány használatának ellenőrzését pedig a földművelésügyi hatósági jogkörükben eljáró megyei kormányhivatalok látják el.

Az eddigi szabályozáshoz képest a lényegesebb eltérések:
  • Az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos visszaélések elkerülése érdekében fontos volt szabályozni, amennyiben az ügyfél nem személyesen terjeszti elő az igazolvány iránti kérelmét, úgy a helyette eljáró személy képviseleti jogosultságát meghatalmazással kell igazolni.
  • Az igazolvány iránti kérelem papír alapú, kézzel kitöltött formanyomtatványát (adatnyilvántartó lapját) egy automatikusan generált nyomtatvány váltja fel, amelyet a falugazdász állít elő egy elektronikus felületen, és amely az ügyfél aláírását követően minősül kérelemnek, mindez felváltja az eljárás korábbi nyomtatványait.
  • A személyi igazolványhoz hasonlóan az őstermelői igazolvány kérelmezését követően is először egy ideiglenes igazolvány kerül kiállításra, amely legfeljebb a kiállításától számított 60 napig igazolja, hogy a tulajdonosa őstermelői tevékenységet folytat, és jogosult az Szja tv. mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó rendelkezései szerinti adózásra. A kártya alapú igazolványok zökkenőmentes bevezetése érdekében 2016. január 1. és május 31. között kiállított ideiglenes igazolványok a 60 nap helyett 2016. július 31-ig igazolják az őstermelői feltételeket tulajdonosuknak.
  • Az új, kártya alapú igazolványok 3 év helyett már 5 évig hatályosak, értékesítési betétlapot azonban továbbra is csak legfeljebb 3 évre lehet kiváltani. Fontos, hogy bár az igazolvány 5 évig hatályos, csak abban az évben érvényes, amelyik évre értékesítési betétlapot is vált ki hozzá az őstermelő.
  • Lejáró igazolványok esetén október hónaptól az őstermelőknek lehetőségük lesz a tárgyévet követő év január 1-jétől hatályos új igazolvány igénylésére.
  • Jelentős változás, hogy egy átmeneti évet követően 2017. január 1-jétől megszűnik az igazolványok január 1. és március 20. közötti időszakban visszamenőleges hatállyal történő igénylésének lehetősége.
  • Az őstermelői igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is díjmentes, azonban az elveszett, megsemmisült, vagy megrongálódott igazolvány pótlásáért 3 000 forintos igazgatási szolgáltatási díjat kell majd fizetni, amely díj 2016. február 1-től lép életbe.
  • Az adatváltozás bejelentésében is történt változás. Az őstermelő a kérelemében nyilatkozott személyes adataiban, valamint az értékesíteni kívánt termékek körében bekövetkezett változását a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül, míg a saját gazdaságot érintő változásokról továbbra is évente egyszer, június 15. napjáig, az igazolvány, illetve értékesítési betétlap elvesztését, megsemmisülését, megrongálódását azonban haladéktalanul köteles bejelenteni a kiállítónál.
  • Az értékesítési betétlapra vonatkozó eddig szabályok nem változtak, a betétlap adattartalma azonban bővült az őstermelő személyes adataival, ami a kifizetők számára nyújt többletinformációt a felvásárlás adminisztrációja során.
  • Adminisztrációcsökkentő céllal az egy háztartásban élő családtagoknak továbbra is lehet közös őstermelői igazolványt kiváltani, azonban az eddigi téves gyakorlattal szemben fontos megjegyezni, hogy egy időben, különböző helyszíneken továbbra sem lehet értékesíteniük, mivel az igazolvány nem másolható.
  • Új előírás, hogy az értékesítés helyszínén az őstermelő köteles feltüntetni az őstermelői igazolványa számát, továbbá a terméken vagy az értékesítés helyszínén a vásárlók tájékoztatására alkalmas módon a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot elhelyezni.
Ezzel a felirattal a későbbiekben célunk egyfajta termék védjegy kialakítása, amely a tisztességesen előállított őstermelői termékek iránti vásárló bizalmat növeli. A jelenlegi szabályozásban még nem szerepel, de célunk továbbá a tudatos vásárlók informálása érdekében egy olyan információs rendszer kialakítása is, amely a Nyilvántartásból a vásárlói szempontból megismerhető adatokat fogja, bárki számára elérhető módon tartalmazni. Ennek a leendő Őstermelői Információs Rendszernek az informatikai és törvényi szabályozókkal való összhangjának kialakítása folyamatban van.
  • Az új szabályozással kicsit bővült, de leginkább pontosításra került a megyei kormányhivatalok ellenőrzési jogköre, amellyel a jogkövető őstermelők számára tisztább versenyhelyzetet kívántunk teremteni, a nem valós (ál)őstermelői tevékenységet pedig még inkább visszaszorítani.
  • A kártya alapú igazolványok alkalmasak lesznek a Nyilvántartásban szereplő valamennyi adat tárolására. Így a hatósági ellenőrzés során az őstermelő személyének igazolása mellett, az eddigi igazolványon túli egyéb dokumentációk helyett a kártya és a betétlap elegendő információt nyújt majd az ellenőrzés lefolytatásához.
  • Fontos volt az új jogszabályban hangsúlyozni – bár nem új, kezdetektől életben lévő szabály – az őstermelői és vállalkozói tevékenységek együttességének tiltását. Ugyan lehet valaki őstermelő és egyéni vállalkozó is egy személyben, azonban ugyanazt a termelői tevékenységét mindkét formában nem végezheti. A megtermelt termék értékesítésének új szabályozásával, valamint az egyéni vállalkozói nyilvántartás összevetésével kívánjuk az esetleges visszaéléseket felderíteni és a félreértéseket elkerülni.
  • Az új szabály szerint az a mezőgazdasági őstermelő, aki egyéni vállalkozóként mezőgazdasági termékek értékesítését is végzi, ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időpontban, egy adott termék teljes mennyiségét kizárólag egyféle minőségében értékesítheti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a piacon nem mondhatja azt az őstermelő, hogy az alma bizonyos mennyiségét őstermelőként, a többit pedig egyéni vállalkozóként értékesíti.
Pl: Ha a termelő a saját maga által megtermelt almát őstermelőként értékesíti a piacon, akkor továbbértékesítési céllal vásárolt almát amit csak egyéni vállalkozóként értékesíthet ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időben nem árusíthatja. Amennyiben ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időben, egyértelműen megkülönböztethető másik termékeket (pl. nem saját maga által megtermelt hagymát) is árusítana az őstermelő, azt egyéni vállalkozóként értékesítheti. Tehát ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időben, kétféle minőségben történő értékesítésre, csak eltérő termékek esetén van lehetőség.
A termelőnek a saját maga által előállított termék (őstermelői termék) saját egyéni vállalkozása kertében történő értékesítésére az eddig megszokott módon továbbra is lehetőség van.
  • Végezetül fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a korábban kiváltott, papír alapú igazolványok legfeljebb 2016. december 31-ig érvényesek, még abban az esetben is, ha azok már a 2017. évre is érvényesítésre kerültek.
Tehát mindazoknak, akik ezen időpont után is folytatni kívánják az őstermelői tevékenységüket, az új rendelet értelmében már kártyás igazolvánnyal kell rendelkezniük, amelyet majd postai úton vagy az igénylés helyén vehetnek át a kérelmezők.

Budapest, 2016. január 5.

2016. január 7., csütörtök

Új rendelet az őstermelői igazolványokról

A mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit. A rendelet előteremti az őstermelők hosszú távú adminisztrációs terheinek csökkentését, valamint az ellenőrzési jogkörök kibővítésén keresztül gazdaságfehérítő célokat is szolgál.

A 436/2015. (XII. 28.) Kormányrendelet célja továbbá, hogy a vásárlók is egyértelműen azonosítani tudják az érvényes igazolvánnyal rendelkező, valós őstermelőket, és a hazánkban megtermelt őstermelői termékeket, ezáltal is ösztönözve azok fogyasztását. Megszűnik az az ellentmondásos helyzet is, hogy az őstermelők ugyanazt a terméket azonos helyen és azonos időben őstermelőként és egyéni vállalkozóként is értékesítik.
Az új ellenőrzési szabályok a jogkövető őstermelők számára hátrányt nem jelentenek, sőt, a nem valós őstermelői tevékenységet folytatók rendszerből való kikerülése miatt előnyösebb helyzetbe is kerülnek.
Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés a jövőben is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainál kezdeményezhető. Az igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is díjmentes lesz.
Az eddigi papír alapú, kézzel kitöltendő kérelmet az őstermelők által közölt adatok alapján automatikusan létrehozott nyomtatvány váltja fel. A NAK a szükséges feltételek megléte esetén ideiglenes igazolványt állít ki, amely kezdetben 2016. július 31-ig, azt követően a kiállításától számított hatvan napig igazolja az őstermelői jogviszonyt. Ezen időszak alatt készül el a három helyett immár öt évig hatályos kártya alapú igazolvány, amelyet postai úton vagy az igénylés helyén vehetnek át a kérelmezők. A papír alapú igazolványok 2016. december 31-én hatályukat vesztik.
Jelentős változás, hogy lejáró igazolvány esetén október hónaptól lehetőség lesz a tárgyévet követő év január 1-jétől hatályos új igazolvány igénylésére. Az adminisztrációt csökkentő céllal továbbra is lehetőség lesz közös őstermelői igazolvány kiváltására, azonban ezzel egy időben, különböző helyszíneken továbbra sem lehet értékesíteni, ugyanis az igazolvány nem másolható.
A betétlap adattartalma jelentősen bővül, ezáltal egyértelműen az őstermelőhöz, illetve az igazolványhoz rendelhető, továbbá a kifizetők számára is az eddigieknél informatívabb dokumentumként szolgálhat a felvásárlás során.


Forrás: NAK

2016. január 5., kedd

Kovácsné Nagy Judit kitüntetése


Örömmel tudatjuk, hogy Kovácsné Nagy Judit, egyesületünk tagja, titkára Kiváló Méhész kitüntetésben részesült az OMME november 14-i küldöttgyűlésének egyhangú határozata alapján. Az elismerés átadására november 22-én került sor Gödöllőn, a Magyar Méhészek IX. Világtalálkozóján. A kitüntetéshez egyesületünk nevében ezúton is gratulálunk!