2016. december 12., hétfő

December 14.: Kutasi Tamás

Természetes méhészkedés és minőségi méhészeti termékek előállítása címmel Kutasi Tamás tart előadást egyesületünk következő összejövetelén, december 14-én, 17 órától a Debreceni Egyetem Informatikai Karának földszinti nagytermében (Kassai út 26. sz.).
A kapunyitási engedélyt az egyetem vezetőségétől a további 6 alkalomra megkaptuk, ennek értelmében az előadások napján 16:30 órától az egyetemi területen a parkolás ingyenes a programunkon résztvevők számára.

2016. december 1., csütörtök

Lejárnak a régi igazolványok

Tájékoztató a régi típusú, papír alapú (barna színű) őstermelői igazolványok cseréjéről: a 2016 előtt kiállított igazolványokat 2016 végéig mindenképpen szükséges új típusúra váltani.
A NAK felhívja a figyelmét azoknak az őstermelőknek, akik 2016. január 1-jét megelőzően váltották ki az őstermelői igazolványukat (ez volt a papír alapú, barna színű igazolvány) és azt még 2016-ban nem cserélték le, de továbbra is fontos számukra a jogfolytonos őstermelői jogviszony, hogy 2016. december 31-ig váltsák ki az új típusú (ideiglenes, illetve kártya alapú) igazolványukat.
Erre azért van szükség, mert a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdése értelmében a 2016. január 1-je előtt kiállított igazolványok 2016. december 31-ig hatályosak.
Ez azt jelenti, hogy hiába érvényesítette a 2017. illetve 2018. évre a régi típusú igazolványát, hatálya 2016. december 31-ével megszűnik, vagyis ezek az igazolványok 2017. január 1-től nem használhatók.
Eszerint, ha például 2015-ben kiváltotta őstermelői igazolványát, amit kérelmére a falugazdász 2017. december 31-ig érvényesített, akkor ez az igazolvány 2016. december 31-vel hatályát veszti annak ellenére, hogy 2017. évre vonatkozóan értékesítési betétlappal rendelkezik, az igazolványon az érvényesség vége dátumaként a 2017. december 31. szerepel.
Tehát hiába van értékesítési betétlapja a 2017. vagy 2018. évre, a régi típusú igazolványa idén érvényes utoljára. A NÉBIH a rendelet 6. § (6) bekezdésének b) pontja alapján, hivatalból rögzíti az őstermelői nyilvántartásban, ha az igazolvány hatályát vesztette. A NÉBIH közleménye szerint közel 37 ezer ilyen őstermelői igazolvány érvényessége törlődik 2016. december 31-el az őstermelői nyilvántartásban.
Ha az új igazolvány kiállítására 2017. január 1-jét követően kerül sor, a jogfolytonosság nem biztosítható, mert a személyi jövedelemadóról szóló törvény, illetve a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló kormányrendelet szerint az őstermelői igazolvány a kiállítás napjától hatályos.
A régi igazolvánnyal rendelkező őstermelők lehetőséget kapnak 2017. január 1-jétől kezdődő hatályú, új igazolvány igénylésére, amennyiben 2016. december 31-ig kérelmezik azt.
Kérjük mindazokat az őstermelőket, akik 2016-ban még nem kérelmezték az új típusú őstermelői igazolvány kiállítását és fontos számukra, hogy őstermelői jogviszonyuk (társadalombiztosítási szempontból is) folyamatos, tevékenységük folytatása szabályszerű legyen, hogy 2016. december 31-ig váltsák ki az új őstermelői igazolványukat.
Az új típusú, illetve a már következő évtől hatályos igazolványt is a kérelmező bejelentett és érvényes lakcímkártyával igazolt állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes NAK megyei ügyintéző szervezeténél, falugazdászánál kérelmezhetik. Az őstermelői igazolvány kérelmezésével kapcsolatban további információk  pdf itt (272 KB) találhatók.
Tekintettel arra, hogy közel százezer őstermelőt érinthet az igazolvány cseréje, ezért kérjük – az esetleges torlódások elkerülése érdekében, valamint a főszabály szerint 8 napos ügyintézési határidőre is figyelemmel –, hogy a lehető leghamarabb keressék fel az illetékes falugazdászt. A falugazdászok elérhetőségei itt megtekinthetők.
Az őstermelői igazolvány kiállításával összefüggő hatósági feladatokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszabály szerint továbbra is díjmentesen végzi.
(NAK)