2014. április 23., szerda

További zárlat


A Debrecen déli és dél-keleti területein tavaly ősszel elrendelt méhegészségügyi zárlatok jelentős részét - a tavaszi kedvező eredményű kontrollvizsgálatoknak köszönhetően - az állategészségügyi hatóság feloldotta. Egy körzetben azonban újabb megbetegedést állapítottak meg, ezért a Kanális utca és 5 km-es körzetére a zárlat továbbra is érvényben van.

2014. április 6., vasárnap

Vándorlási igazolások

A vándorlási igazolások kiadása a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a méhész által kitöltött nyilatkozat megtételével kérhető a kerületi főállatorvosi hivatalokban. Változás, hogy ezúttal nyilatkozni kell arról is: a tulajdonos a tenyészetazonosító számot (TIR-számot) a jogszabályi előírásoknak megfelelően feltüntette a kaptárjain.
(Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tavalyelőtt írta alá azt a rendeletmódosítást, amely előírja a méhkaptárok kötelező azonosítását. A módosító jogszabály szerint az állattartó köteles a tenyészetkódot a kaptárok külső felületén, jól láthatóan, roncsolás nélkül nem eltávolítható módon, legalább 20 milliméteres számokkal feltüntetni. A rendelet 2012. június 1-től hatályos. )
A nyúlós költésrothadás miatt ősszel elrendelt méhegészségügyi zárlatok feloldása még nem történt meg minden esetben, a kontrollvizsgálatok ezekben a napokban zajlanak. Debrecenben áthúzódó zárlattal érintett 6 terület a város déli, dél-keleti részein: Tégláskert, Kerekestelep, Hosszúpályi út (Alkotóház környéke), Paripa csárda, Erdőspuszta Club Hotel, valamint Bánk külterületi, várostól távolabb eső része és ezek 5 km-es körzete.

Ügyfélfogadási rend