2014. október 22., szerda

Angol méhész előadása Debrecenben



A Legyél te is a méhek barátja programsorozat keretében, a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület szervezésében Debrecenben tart előadást Philip Chandler angol bioméhész november 13-án, csütörtökön 17 órától a Csapókerti Művelődési Házban.

A rendezvényre egyesületünk tagjai is meghívást kaptak, a belépés díjtalan!

Az előadás címe: Méhészkedés természetesen, felsőléces fekvő kaptár (THB) használatával és méhbarát övezetek kialakítása.

A rendezvény honlapja

2014. október 21., kedd

Vis maior bejelentést tehetnek a fiatal gazdák

Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ezért a Földművelésügyi Minisztérium lehetőséget biztosít, hogy a méhészek vis maior bejelentést tegyenek.

A vis maior bejelentés révén lehetőség nyílik arra, hogy a termelők egyes korábban igénybe vett támogatásokhoz, intézkedésekhez kapcsolódó vállalásaik teljesítésére részbeni felmentést vagy halasztást kapjanak.

Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet alapján – mely az ügyfél gondossága ellenére az állatállománya egészének vagy egy részének elhullását vagy kényszervágását is vis maior eseményként ismeri el – a méhészeknek lehetőségük van vis maior bejelentést tenni.

A vis maior kérelem benyújtására legkésőbb 2014. november 18-áig van lehetőség, tekintettel arra, hogy az Yvette ciklon okozta heves esőzés és viharos időjárás 2014. május közepén érte el Magyarországot és 2014. május 20-a körül vonult el és a rendeletben rögzített 6 hónapos jogvesztő határidőt a ciklon végétől számíthatjuk.

A vis maior esemény bekövetkeztével kapcsolatos bejelentést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani ahhoz az MVH kirendeltséghez vagy igazgatósághoz, amelynél a gazdálkodó az érintett támogatásra benyújtotta a kérelmet. Ha a kérelem több olyan támogatást érint, amelyek esetében a benyújtás helye eltér, a bejelentést az MVH Központhoz kell benyújtani.

Felhívjuk azon méhészek figyelmét, akik élni kívánnak a vis maior esemény bejelentésével, hogy a fent hivatkozott rendelet útmutatásai alapján keressék fel az illetékes MVH kirendeltséget vagy igazgatóságot. A vis maior esemény termelői bejelentéséhez az Országos Magyar Méhészeti Egyesület minden szükséges segítséget megad.

(FM Sajtóiroda)

(Megjegyzés: A rendelkezés tehát nem kártalanítást jelent minden méhész számára a rossz időjárás miatt, hanem a támogatások igénylése során vállalt egyes kötelezettségek teljesítése alól kapható teljes vagy részleges átmeneti felmentés ezzel a bejelentéssel. Jellemzően ez a fiatal gazda pályázatban részesült vállalkozó méhészeket érinti, akiknek a vállalt árbevétel elmaradását okozta a kedvezőtlen időjárás. )

2014. október 17., péntek

Áthúzódó zárlatok

Amerikai (nyúlós) költésrothadás miatt tavaszra is áthúzódó zárlatokra kell számítani gyakorlatilag Debrecen egész térségében. Információink szerint pillanatnyilag 5 zárlati körzet van elrendelve a város közigazgatási határán belül: Haláp, Pacikert utca, Irén utca, Töhötöm utca, Józsa és ezek 5 km-es körzete. Méhcsaládok ki és beszállítása az intézkedés feloldásáig az érintett területeken tilos.

Az alábbi térképen hozzávetőlegesen, tájékoztató jelleggel feltüntettük a zárlati körzeteket, pontos határokról a körzet méhegészségügyi felelősénél lehet érdeklődni. A képre kattintva a térkép nagyítható. A térképen jól látható, hogy egyes térségek kétszeresen, sőt háromszorosan is érintettek.


2014. október 14., kedd

Igényelhetők a támogatások

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közzétette honlapján a 2014/2015. évi támogatások igényléséhez szükséges formanyomtatványokat. A támogatási kérelmek október 16-tól nyújthatók be.

A méhész-gazdálkodók által igénybe vehető egyes méhészeti támogatásokról (vándorlási eszközök, higiénikus alj, keretjelölő chip, méz kinyeréshez szükséges eszközök, stb.) szóló közlemény és a támogatás igényléséhez rendszeresített nyomtatványok elérhetők itt:


A varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatásáról szóló közlemény és a támogatás igényléséhez rendszeresített nyomtatványok pedig itt:

2014. október 8., szerda

Elméleti előadások ideje

Helyszín:

Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferencia Központ (Debrecen, Kassai út 26.)

Előadások kezdete: 17 óra

Időpontok:

2014. november 5., szerda

2014. november 19., szerda

2014. december 3., szerda

2014. december 17., szerda

2015. január 7., szerda (pótszilveszter)

2015. január 21., szerda

2015. február 4., szerda

2015. február 18., szerda

2015. március 4., szerda

2015. március 18. szerda (közgyűlés)