2016. április 5., kedd

A közgyűlés döntései

A március 9-én tartott közgyűlésünk – a megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően – új Alapszabályt fogadott el és új vezetőséget választott. Az elkövetkező ciklusban az alábbi személyek töltenek be tisztséget: 

Elnök: Pásztor Zoltán (20-535-6686)

Elnökségi tagok: Barkó Árpád (30-635-1263), Kovács Ferenc (30-855-4315), Tóth János (30-663-7798), Szilágyi László (30-649-4756)

Felügyelő bizottság elnöke: Tóth József (70-322-5028)

Felügyelő bizottsági tagok: Szabó Miklós (30-680-9531), Kovács Tiborné (20-581-3445)

Az új Alapszabályunk az eddiginél sokkal részletesebben szabályozza – a Polgári Törvénykönyv előírásai alapján – az Egyesület működését. Néhány fontosabb változás:

Az elnökség létszáma továbbra is 5 fő, a választási ciklus hossza viszont 3-ról 4 évre emelkedett. Az újonnan belépők egyszeri regisztrációs díját 1 ezer forintról 5 ezer forintra változtatta a közgyűlés, míg az éves tagdíj mértéke 2017. január 1-jétől 3500 forintról 5 ezer forintra változik. Az Alapszabály teljes szövege elolvasható ERRE A LINKRE KATTINTVA.

Az Alapszabály módosított változatát és a szükséges dokumentumokat 2016. március 24-én benyújtottuk jóváhagyásra a Debreceni Törvényszékre, amely kérelmünket nyilvántartásba vette.

Ezúton is köszönjük Balogh József eddigi elnökünknek, hogy ilyen sok évig eredményesen vezette az egyesületet, magas színvonalú programok szervezésével járult hozzá a helyi méhészeti közélet fejlesztéshez. Külön köszönet illet Kovácsné Nagy Judit méhésztársunkat, aki az egyesület adminisztratív ügyeinek intézésében oroszlánrészt vállalt hosszú időn keresztül, lelkiismeretes, pontos munkájával segítette programjaink létrejöttét, egyesületünk működését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése